Ötletek, víziók, megoldások tömkelege versenyez egymással a fosszilis energiák kiváltására, és ezzel az üvegházgáz-kibocsátás mérséklésére, hogy megfékezzük a globális felmelegedést, amelyet egyre súlyosbít a légszennyezés.

A szél-, víz- és napenergia „szentháromsága” mellett szinte nincs olyan természeti erőforrás, amelyet számításba ne vennének, és amiből ne próbálnának meg energiát csiholni a szakemberek. Geotermikus hőből, szemétégetésből, szennyvízből, a Föld agyagpalarétegeiből vonnak ki hőt vagy gázokat, hogy ellássák a hatalmas dinamikával növekvő népességet elektromos árammal. Bioalgából, tehén- és sertésürülékből vagy újrahasznosított farmernadrágokból vonnak ki vegyületeket, a napraforgó szárát vagy a genetikailag módosított dohány leveleit – és más növényeket, hiszen mind potenciális üzemanyag – enzimekkel cukorra bontják, hogy alacsony kibocsátású, második generációs etanolt produkáljanak. Tudósok már azon is dolgoznak, hogy a levegőből porózus anyagokkal megkössék a CO2-t, és azt vegyi anyagokká átalakítva üzemanyagot fejlesszenek belőle.

Ökológiai ráfordítás

Az izgalmas kísérleti irányok listája látszólag véget nem érő, a kutatások szerteágazóak. Ám a számítások, melyek segítenének eldönteni, melyik erőforrás a leghatékonyabb, még hiányosak.

A hatékonyságnak kettős értelme van a megújuló energiaforrásoknál. Minden beruházásnak van egy pénzügyi és egy ökológiai vonzata, ráfordítása. Ennek egyik típusa az infrastrukturális ökolábnyom. Hogy felállítsuk a nagy szélturbinákat, felszereljük a napkollektorokat, az alapanyagokat ki kell venni a természetből, és megmunkálásukhoz, majd összeszerelésükhöz energiát kell fogyasztani. E két esetben ez még mindig lényegesen kisebb, mint például egy atomerőmű felépítésének természetierőforrás-igénye.

Ahogy a pénzügyi invesztíciónak is van egy megtérülési pontja, úgy az ökológiai megtérülés elérése is valós, még ha gyakran ignorált eleme is minden gazdasági tevékenységnek. E pont után megtérül az ökológiai ráfordítás: az üzemeltetés nettó megtakarítóvá válik a fosszilis energiatermeléshez képest mind a természeti kincsek felhasználásában – mert nem történik olaj- vagy szénelégetés -, mind az üvegház-emisszióban. A tudomány most azon van, hogy ez utóbbinál ne csak csökkentésre törekedjenek, hanem zéró kibocsátásra. A „karbonsemleges” és a „karbonzéró” korunk fejlesztéseinek kulcsszavai.

Csakhogy az energia- és üzemanyag-termelés most kibontakozó módjai mind folyamatos ökológiai ráfordítással járnak. Itt lép a képbe az üzemeltetési vagy termelési ökolábnyom. Némelyik eljárás túlságosan erőforrás-igényes, olyannyira, hogy mire előállítják az energiát adó olajat, gázt vagy áramot, addigra már több ment el a kitermelésre, mint ami nyerhető belőle.

A befektetett energia és a kinyert energia viszonyának jelzésére találták ki a „nettó energia” kifejezést. Amikor bővében volt a világ a könnyen kitermelhető olajnak, akkor például tudták, hogy egy hordó ráfordítással száz hordót lehet termelni. A mezőgazdaság energiaigényességéről például ma tudni lehet, hogy minden egyes ételkalória előállításához tíz „hidrokarbon-kalória” kell. Mivel a „posztfosszilis” korszak hajnalán vagyunk, a fejlesztés „hőskorában”, az új energiaforrások hatékonyságának, nettó energiájának mérésére az adatok nem sorakoznak fel kellőképp világos vonalak mentén. Itt-ott a világban írogatja a szaksajtó, hogy a bioalgák nem tűnnek tuti befutónak, ahogy például a bioetanolról is kiderült az elmúlt három-négy évben, hogy előállítása túl nagy teher a természeti környezet számára a kinyert energiával összevetve. Ilyen teher például a termények kivonása az élelmiszerpiacról, a monokultúrás termesztés és a vegyszerezés hatásai a talajra, az etanolgyárak füstje, a patakokba áramló vegyi folyadéka. Vagy például a hidrogéntermelést a hegységekben hidraulikus kőzúzással végzik, aminek velejárója a hatalmas vízhasználat és vízszennyezés. Az urániumdúsítás is hatalmas ökológiai ráfordítást igényel; a szélenergia-kinyerés nem túl magas hatékonysága már közismert; az óceáni vízenergia kinyerését pedig gátolja, hogy a helyszínek száma limitált – közel kell lennie a szárazföldhöz -, a sós víznek pedig erősen korróziós hatása van a fémeszközökre.

Az egyik legfőbb érv a megújuló erőforrások ellen, hogy szétszórtak, és nehéz nagy méretben begyűjteni őket. Csakhogy e gondolkodás vaskalapos alkalmazása még mindig a centralizált energia-előállítás elvén alapul. Számos szakértő vallja, hogy lejárt a nagy erőművek ideje, s az energiakonszenzus afelé tart, hogy a kis közösségeknek kis léptékben kell megtermelniük a saját életmódjukat fenntartó energiát, nem pedig egy üzemnek kell ellátnia egész régiókat. A földrajzi távolság áthidalása mindig energiaveszteséggel jár, legyen szó akár a mezőgazdasági hulladék biomasszás erőműhez való szállításáról, akár az elektromos áram messzire küldéséről (ezért megy az magasfeszültségű hálózaton). Mindenféle tranzakció energiavesztéssel jár, erről szól az entrópia törvénye (minden energiafajta hővé alakítható, ám a hő már csak részben transzformálható másfajta energiává). Nagyon úgy tűnik, hogy a lokális, kis régiós önellátásban van a gazdaságosság kulcsa.

A nap melegével

Úgy tűnik, hogy az infrastrukturális és a termelési ökolábnyom a napenergiánál a legkisebb. Olajfüggőségünk megszüntetésére nem csak elektromos autókat találtak fel. Szabadalmaztattak már napelemmel működő kompokat, teherhajókat, repülőgépeket (utóbbi e sorok írásakor tartja tesztrepüléseit). Ma a kitermelt olaj hetven százaléka közlekedésre megy el. Pedig globális világunk interkontinentális kereskedelme és szállítmányozása talán működtethető lenne a nap melegével. Persze lecserélni az autóparkot, a hajóállományt, a repülőgépflottát, irdatlan anyagfelhasználással járna.

A Földünket érő napfény húszezerszer(!) több energiát képes adni az emberiségnek, mint amennyi a jelenlegi fosszilisenergia-felhasználása (ami évi 25-30 milliárd barrel olaj). Jelenleg tíz négyzetkilométernyi napkollektor működik a Földön. Globális energiaigényünk kielégítésére azonban annyi szolárpanelt kellene felállítani, ami beterítené Kalifornia állam felét. Ezt a mennyiséget elérni egyik napról a másikra nem lehet. Ezért kell minden vasat a tűzben tartani, és minden elképzelhető fronton folytatni a kutatásokat.

De az innovációt és a társadalom technológiáinak átállását a nettó energia fogalma kell hogy vezérelje. Hogy egy energiaforrás mennyire „zöld”, annak vannak fokozatai. Ahogy „nem minden arany, ami fénylik”, hasonlóképp nem minden üzemanyag „tiszta”, csak azért, mert a benzinnél „tisztább”, és nem minden megújuló energiaforrás kellőképpen „zöld” csak azért, mert környezeti hatása „zöldebb” az olajénál. (Piac és Profit)

Az emberiség idén már augusztus 21-ére feléli a teljes idei évre rendelkezésére álló ökológiai erőforrásokat és szolgáltatásokat a Global Footprint Network (GFN) nevű kutató szervezet becslése alapján.

A kaliforniai székhelyű intézet magyarországi partnerszervezete, a Dandelion Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. hétfői közlése szerint az “ökológiai túllövés napja” szemléletesen úgy értelmezhető, hogy ettől kezdve az év hátralévő részében az emberiség a tevékenységeihez szükséges ökológiai erőforrásokat már a természeti tőke feléléséből fedezi, és már nem annak “kamataiból” él, hosszú távon is fenntartható módon.

A GFN számításokkal határozza meg a biokapacitást, azaz a természet hosszú távon is fenntartható eltartóképességének mértékét, mely a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét jelenti. Ezt a biokapacitást vetik azán össze az emberi szükségletek mértékével, azaz azon erőforrás-mennyiséggel, amelyet az emberiség tevékenységeihez felhasznál, valamint amely a kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges.

“Ha valaki a teljes éves jövedelmét elkölti kilenc hónap alatt, annak valószínűleg igen komoly aggodalomra lehet oka” – idézi a közlemény Mathias Wackernagelt, a GFN igazgatóját. “A helyzet nem kevésbé aggasztó, ha mindez az ökológiai költségvetésünkkel történik meg. A jelenleg tapasztalható klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az erdőirtás, a víz- és élelmiszerhiány – ezek mind egyértelmű jelei annak, hogy tovább már nem finanszírozhatjuk fogyasztásainkat – ökológiai értelemben vett – hitelből. A természet ezt csak rövid ideig teszi lehetővé számunkra” – hangsúlyozza Wackernagel a közlemény szerint.

A kutatóintézet számításai szerint a természeti erőforrások iránt támasztott emberi igények mértéke bő két évtizeddel ezelőtt lépte túl azt a szintet, amelyet a természet fenntartható módon biztosítani tud. Jelenleg majdnem másfél évre van szüksége a földi ökoszisztémának ahhoz, hogy előállítsa – megújítsa – azon erőforrásokat, amelyeket az emberiség egy év alatt elfogyaszt.

Az Ökológiai Túllövés Napja (Earth Overshoot Day) a nagy-britanniai székhelyű New Economics Foundation által kidolgozott koncepció. Az ökológiai költségvetés felélésének napját idén a 2007-es év statisztikai adataiból kiindulva vetítik ki a jelenre (mivel ez a legutóbbi év, amelyre globális szintű statisztikai adatok rendelkezésre állnak). Tavaly a túllövés napja még több mint egy hónappal későbbre, szeptember 25-re esett, igaz, a különbség egy része a számítási módszertan fejlődésével és a pontosabb adatokkal magyarázható. A legfrissebb adatok például azt mutatják, hogy világszinten kisebb a biokapacitás értéke, mint ahogy azt korábban becsülték, főként a legelőterületek tekintetében.

Andrew Simms, a New Economics Foundation szakpolitikai igazgatója a fogyasztás növekedését okolja a túllövés napjának korábbra tolódásáért. A The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadásának beszámolója szerint Simms a fejlődő országok, így például Kína lakosságának növekvő hús-, valamint autó- és más energiaintenzív termékfogyasztását említette példaként. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a zöld fejlesztések és energiahatékonyság ellenére a gazdag országok is egyre többet fogyasztanak, mivel az emberek folyamatos keresletet mutatnak a legújabb technológiai újdonságok iránt.

Mathias Wackernagel szerint a jó hír az, hogy a legtöbb technológia és megoldás, mellyel a problémák orvosolhatóak lennének, már léteznek, illetve elérhetőek bárki számára. Ezek közé tartozik az okos várostervezés, az energiahatékony házak, az ökológiai szempontú adóreform, a fosszilis energiahordozók támogatásainak eltörlése, a racionális népességpolitika, a kerékpárhasználat, a kevesebb húsfogyasztással járó étrend, valamint a termékek és szolgáltatások teljes életciklusát figyelembe vevő árszabások megjelenése. (MTI)

Közeledik a novemberi Klímacsúcs, melyet Mexikóban rendeznek meg. Tavaly a klímaegyezményt Koppenhágában nemcsak az emisszió-csökkentések mértékére vonatkozó egyetértés hiánya akasztotta meg. A klímaváltozás kárát érző szegény országok környezetvédelmi programjainak finanszírozási problémái is meghiúsították az egyezséget: fejlett világ ugyanis vonakodik állni a cechet. Milyen kompromisszumos esélyekkel indul neki a nemzetközi közösség az újabb fordulónak?

A 2012-ben lejáró kiotói egyezmény helyére lépő megállapodásnak tartalmaznia kell(ene) a pénzügyi hátteret a harmadik világ klímavédelmére. Ennek sarokköve az erdőirtás megfékezése, vagyis pénzbeli jutalom biztosítása minden egyes ki nem vágott fáért.

A szegény országok klímavédelmének céljából Koppenhágában 30 milliárd dolláros összeget szavaztak meg három éves időszakra (2010-2012). Kathy Sierra, a Világbank fenntartható fejlődésért felelős alelnöke a Reutersnek nemrég optimizmusát villantotta meg. A hamarosan leköszönő tisztségviselő a nyugati világ államainak részéről erősödő elszántságot érzékelt a klímafinanszírozás megoldására, a növekvő költségvetési deficitek ellenére is.

Víz- és napenergiára fókuszálnak

Azt azonban ő is kemény diónak tartja, hogy 2020-re évi 100 milliárd dollárra növeljék a szegény országoknak elkülönített juttatást.

A Világbank eközben bővíti a “tiszta energiákra” fordítandó keretét -mely idén 3,8 milliárd dollárt tesz ki-, és hamarosan szakértőt szerződtet a “zöld energia” ügyletek átlátására. A bank előtérben részesíti majd a napenergia, valamint a kis- és közepes méretű vízenergia-projekteket.

A Világbankot jelölték ki, hogy menedzselje a pénzt adó tagországok hozzájárulásaiból a Tiszta Technológia Alapot, ám itt áprilisban összerúgták a port az adakozó államok, mivel a bank széntüzelésű erőműre is adott támogatást: 3,75 milliárd dolláros kölcsönt nyújtott egy ilyen dél-afrikai erőműnek, ebből lett a patália a Világbank tulajdonosi körében. A pénzintézet indoklása az volt, hogy a világ első számú szegénység-ellenes bankjaként a fejlesztési programok élveznek prioritást, ezért nem zárhatják ki a szén-alapú projekteket a támogatási körből, mindössze annyit tehetnek, hogy nem növelik az eddig ilyen vállalkozásoknak jutatott kölcsönök volumenét.

Forrás: Piac és Profit

A legtöbben talán azt gondolnák, hogy az áramszámlájuk kiegyenlítésekor csupán az elfogyasztott villamos energiáért fizetnek, azonban a valóság ennél sokkal bonyolultabb, mi több, látni fogjuk, hogy magának az elektromos áramnak az ára még a felét sem teszi ki az egy kilowattóra fogyasztás után felszámolt összegnek.

Július elsejétől az ország teljes területén csökkentek a lakossági áramárak, köszönhetően annak, hogy a korábban bejelentett moratórium az árcsökkentést nem fogta meg – bár ez nem okozott nagy meglepetést. Természetesen egyik egyetemes szolgáltató sem felejtette el értesíteni fogyasztóit az örömhírről, mi több az egyik szolgáltató még kisérőlevélben kisebb összeállítást is készített fogyasztói részére, amelyben az egyes árelemek magyarázata mellett jól láthatóan bemutatja a júliusban bekövetkezett tarifacsökkenést.

Alapvetően három részre érdemes osztani az áramért fizetett különböző díjtételeket, ezek a termékár, a rendszerhasználati díjak (szállítás) és egyéb, adó jellegű tételek.

A termékárban, ahogy arra a név is utal, magát a villamos energiát fizetjük meg. Ebben van benne tehát az egyes szolgáltatók által a termelőktől (kereskedőktől) megvásárolt villamos energia, valamint az úgy nevezet KÁT-os körből megtermelt áram. Ez utóbbi a megújuló energiákra és kapcsoltan, tehát ugyanazon forrásból hőt és áramot is termelő egységekre vonatkozik, amelyek politikai megfontolásból támogatásban részesülnek, vagyis az általuk termelt áramért magasabb árat kell fizetni a fogyasztóknak.

Az év közbeni árváltozások részben ennek tudható be, ugyanis a szolgáltatók nehezen tudnak előre kalkulálni az ilyen formában megtermelt, és számukra kötelezően átveendő árammal. Az egyetemes szolgáltatásban ugyanis fix, pontosabban fogalmazva maximált árréssel kell az energiacégekének dolgozniuk, amely éves szinten átlagban nem lehet magasabb, mint 1,98 forint kilowattóránként. Amennyiben az utólagos számítások azt igazolják, hogy egy egyetemes szolgáltató ennél az árrésnél magasabbat realizált, akkor a különbözetet kamatostul meg kell térítenie a fogyasztók részére. (Ebből korábban már volt probléma, amikor a kormányzat egy ízben másképp rendelkezett erről az összegről).

Ennek kiszámítása korántsem egyszerű feladat, hiszen a szolgáltatók nem tudják előre pontosan, hogy mennyi drágabb, KÁT-os áramot kell majd “belekeverniük” a portfóliójukba, valamint a jövőbeni fogyasztásról sem lehetnek biztos ismereteik, ami szintén fontos tényező. A negyedéves tarifaváltozások pontosan azokra finomhangolásokra voltak alkalmasak a moratórium előtt, amelyek az éves, 1,98 Ft/kWh-ás árrés elérését segítették.

Ennél az elemnél még fontos kihangsúlyozni, hogy nem “egyszerű” profitról van szó, mert az egyetemes szolgáltatóknak ebből az árrésből kell fedezniük például az ügyfélszolgálatok üzemeltetésének és a számlázás költségeit is, vagyis profit csak e költségelemek levonása után realizálódik. Az árrés egyébként jelen körülmények között a teljes bruttó ár 4%-át teszi ki.

A következő sarkalatos pont az áramszolgáltatás tekintetében a szállítás, valamint a villamos hálózatok zavartalan működésének biztosítása, összefoglaló néven:“Rendszerhasználati díjak”. E díjelemen keresztül fizetjük meg az országos átviteli hálózaton, valamint a regionális elosztási hálózaton történő szállítást, a villamos energia rendszer stabilitásának biztosításához szükséges eszközök finanszírozását (rendszer kiegyensúlyozása, karbantartás, fejlesztés, stb). A rendszerhasználat díjak a végösszeg közel egyharmadáért felelnek.

Mindezekre rakódik a hazánkban igencsak magas, 25%-os általános forgalmi adó, ami a végösszeg egyötödét teszi ki.

Végezetül következnek az egyéb pénzeszközök, amelyek dedikált célokra gyűjtenek forrást. Jelenleg két ilyen cél van, az egyik a Vértesi Erőmű életben tartását elősegítő”szénfillér”, a másik pedig az iparági nyugdíjasok támogatását szolgáló alap. Az előbbi várhatóan 2010-végén megszűnik, de jelen pillanatban az említett két elem együttvéve még 0,32 forintot jelent kilowattóránként, amely után azonban nem kell áfát fizetni.

Az, hogy a moratórium érvényben tartása alatt milyen új feltételekben egyezhetnek meg a felek (kormányzat és a szolgáltatók), jelenleg még homályos, az iparág általános vélekedése szerint az utóbbi időben alkalmazott rendszer nem működi rosszul, bár ennek ellenére régiós összehasonlításban mégis magasabbak a hazai tarifák.

Forrás: Portfolio.hu

A Magyar Kormány kezdeményezi az Európai Uniónak benyújtandó 2020-ig tartó Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv leadási határidejének módosítását – jelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezzel párhuzamosan a szakma, az önkormányzatok és a civilszervezetek részvételével széleskörű konzultációt indít a tervezetről – mondta az államtitkár az egyeztetés sorozat első állomásán, Budapesten, a „Megújuló energiaforrások Magyarországon” című konferencián. A Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv javaslatát az előző kormányzat a közelmúltban tette közzé, meglehetősen rövid véleményezési időintervallummal. Így az eredetileg júniusi leadási határidőig nem valósulhatott meg a tervezet érdemi vitája. A Kormány ezért az Európai Bizottsághoz fordult, hogy a Cselekvési Terv leadási határidejét 2010. szeptemberi időpontra módosíthassa.

A Kormány a zöld gazdaság fejlődését a bürokratikus akadályok lebontásával, egyszerűbb és gyorsabb eljárási rendszer kialakításával, a zöld közbeszerzés megvalósításával kívánja elősegíteni – ismertette a kormányprogram zöld iparra vonatkozó elemeit Bencsik János energiaügyi és otthonteremtési államtitkár, a konferencia házigazdája.

A megújuló energia részarányának a jelenlegi 6%-ról 2020-ig minimum 13%-ra történő emelésével, valamint a megfelelő technológiák kiválasztásával legalább 70 000 új munkahelyet teremthetünk – hangsúlyozta Olajos Péter helyettes államtitkár az alternatív energiák alkalmazásában rejlő gazdasági és foglalkoztatási lehetőségeket. Olajos emellett egy a lakosság, a gazdaság szereplői és az önkormányzatok számára is vonzó és kiszámítható zöld politika kialakítására tett ígéretet.